Tudósítás • Hatalom vs. művészet: (propaganda)festészet Észak-Koreában

Veres Ágnes Ilona írása

 

A Weird Meetup-sorozat második felvonására március 3-án került sor, melynek helyszínéül a Fogasház szolgált. A meghívott előadók, Pilinger Erzsébet művészettörténész, Bodó Balázs közgazdász, Dr. Csoma Mózes, az ELTE BTK Koreai Tanszékének vezető-helyettese, illetve Nemes Csaba képzőművész, igyekeztek feltárni a hatalom és a művészet közötti lehetséges kapcsolatokat. Az előadás témájául a hatalmas port kavaró bécsi MAK észak-koreai festészetet bemutató kiállítása szolgált (2010. május-szeptember).

Az előadás kezdeteként egy pár perces részletet láthattunk a Kimjongilia c. filmből. Ezt követte egy rövid áttekintés Észak-Korea történelméről. Dr. Csoma Mózes szerint Észak-Korea jelenlegi politikai, társadalmi berendezkedése egyenesen levezethető az ország történelméből, geopolitikai adottságaiból. Észak-Korea állandó fenyegetettségnek, folyamatos támadásoknak volt kitéve. Amikor a mandzsuk lerohanták a kínaiakat, úgy érezték, hogy ők a klasszikus távol-keleti civilizáció jogos örökösei. A történelmi mélypont a japán gyarmati uralom alatt következett be, és a felszabadítás után az ország két részre szakadt. Északon kialakult a kommunista uralom Kim Ir Szen vezetésével, és már a hatvanas években megkezdődött az ország bezárkózása a szocialista tömbön belül. Lenin és Mao bukása után úgy érezték, ők az igazi kommunizmus jogos hordozói. A mai társadalomnak nincs semmilyen korábbi előképe a demokráciáról, teljesen elzártan élnek a világtól, és annak történéseitől. A társadalom teljesen homogén, és büszke kultúrájára. A rezsim teljes mértékben nacionalista, és a külfölddel szemben határozottan lép fel.

 

Meghívott előadóink: Pilinger Erzsébet, Bodó Balázs, Nemes Csaba és Dr. Csoma Mózes

 

Az Észak-Koreai rezsim egyedülálló a világon azzal, hogy képes volt megvalósítani az apáról fiúra szálló hatalmat.  A kínai és a szovjet kommunista rendszer bukásának okaként nem a megfelelő utódválasztást jelölték meg. Ugyanis az utód csak a családból kerülhet ki, a konfuciánus értékeknek megfelelően az első fiúnak kell követnie apját, azonban az idősebb fiú zűrös ügyekbe keveredett, így a harmadik fiút jelölték meg utódnak. A társdalomban erősen jelen van a tradicionális tekintélytisztelet. Az átlag észak-koreai polgároknak fogalmuk sincs világ történéseiről, hermetikusan el vannak szigetelve a külvilágtól. Nekünk demokráciában élő állampolgároknak nehéz felfogni az észak-koreai emberek hozzáállását a rendszerhez, ők úgy élik meg, mint függetlenségüket, számokra ez az eddig lehető legjobb rendszer, főleg a japán uralom után.

A következőkben Csoma Mózes rátért a kiállított képekre, illetve azok származási helyére. A MAK-ban kiállított képek Phenjanban készülnek egy alkotóházban, ahol különböző művészeti termékeket készítenek, és a festmények megvásárolhatók. A társadalomban a művészek egy privilegizált helyet foglalnak el. Bodó Balázs szerint ezek a festmények nem feltétlenül kikényszerítettek, hanem egy meglévő tradicionális tiszteletre építkeznek, amelyekben megvan az őszinteség magja mélyen.

A kiállítást MAK „konzervként” vette át, gyakorlatilag nem módosított rajta semmit – tette hozzá Pilinger Erzsébet. Magára hagyta a látogatót, önálló véleményformálásra késztette, ugyanis kevés alapvető információt nyújtott az ország politikai rendszeréről. A kiállítás képein visszaköszönt a juche (dzsucse) ideológiája is, amely a marxizmus és a leninizmus továbbfejlesztése, az igazi kommunizmus, amelyre csak Észak-Korea képes. A juche (dzsucse) egyik fő pillére az önerőre támaszkodás, lehetőleg minden terülten, úgy mint a gazdaság,a honvédség, az élelmiszerellátás. Ez az ideológia áthatja a mindennapi élet színtereit.

A MAK az információhiánnyal egyfajta intellektuális provokációt szeretett volna kiváltani, ám inkább erős sajtóvisszhangot sikerült. Hiába van egy egységes európai művészeti háttértudásunk, ennek megértéséhez, ez nem elegendő. A kiállítás kurátora nem választhatta meg az anyagot, a művészeti tárgyak elrendezését. Nyíltan nem foglalt állást, nem mutatta be az adott politikai rendszert, hanem egy olyan kiállítási sorba illesztette be, amely a nagyhatalmi rendszerek reprezentációját mutatta be.

Nemes Csaba kifejtette, hogy a kiállításon úgy érezte magát, mintha a kulcslyukon át szemlélte volna világot, vagy egy kihalóban lévő állatfajt nézegetett volna, mert Magyarországon a kilencvenes évek elején már kevésbé volt jelen a képzőművészetben a szociálrealizmus. Kiemelte, hogy kínosan hiányzott a kontextus, csupán egy mozgóképes panel tájékozatta a látogatót, amely egy diplomatikus maszlagot ismételt. A képek részletesen kidolgozottak,bár eléggé unalmas olyan dologról képeket nézegetni, amelynek mondanivalója egy mondatba besűríthető. A művészek főleg technikai részletekben élik ki magukat, gyakran ötvözik a hiperrealista festészetet a tradicionális ecsethasználattal. Az arcok részletesen kidolgozottak, jellemző a foto-realisztikus megközelítés, de a több százéves festészet eszközei is megjelennek.

 

Az egyik, kiállításon is szereplő észak-koreai alkotás

 

Bodó Balázs feltette a kérdést, hogy megengedhető-e egy ilyen kiállítás? Ez olyan, mintha Hitler vagy Sztálin önreprezentáló cirkuszát mutatnák be. Azonban ez a kiállítás egy teljesen más ideológiai kontextusra épülve rávilágít arra, hogy mi hogyan esszük meg nap, mint nap a saját nyugati világunk propagandáját.

A hallgatóságban felmerült kérdésekre az előadás végén a meghívottak válaszoltak. A következő merült fel: milyen eseménysorozat válthatja ki a dinasztia bukását, illetve milyen szerepe lehet a művészetnek ebben? Nemes Csaba szerint még a legjobb esetben is a művészet csak katalizátor szerepet tölthet be. Dr. Csoma Mózes felhívta a figyelmet arra, hogy Észak-Koreába elérhetőek a dél-koreai tévésorozatok, és mozifilmek, amelyek hatására a lakosság lassan kezdi átértékelni helyzetét.

Egy másik kérdező rákérdezett arra, hogy az emberek valóban olyan szörnyűnek és szigorúnak látják a rendszert, ahogy mi érzékeljük. Dr. Csoma Mózes tapasztalatai szerint, az emberek szilárd meggyőződése, hogy a világ legtökéletesebb és legjobb országában élnek,mert az elzártságból fakadóan nincs viszonyítási alapjuk. A különböző problémákat, és gondokat, ideológiai okokkal magyarázzák, mert a gondoskodó, atyai vezetés nem lehet hibás. Emiatt alulról szerveződő mozgalom nem fogja megdőlni, csak katonai puccs vagy palotaforradalom révén. A meghívott előadók kiemelték a szervezett tömeg erejét, amely nem más, mint a hatalom önreprezentációja, és különböző módokon jelenik meg, úgy mint gigantikus képek megalkotása, ünnepi menetek, amelynek mindenki részévé akar válni. A tömegrítusnak hatalmas, közösségteremtő szerepe van.

A MAK feltette a kérdést, hogy meg lehet-e ismerni egy országot a művészetén keresztül. Bodó Balázs szerint nem, mert hogyan lehetne megismerni egy zárt társadalmat,egy zárt országot, egy propaganda anyag alapján. Magyarország társadalmát sem lehet megismerni Mónika show-n keresztül.