Weird Meetup


Vállalkozás palackozva – fiatal borászok márkaépítése

A 2013. május 30-i beszélgetés több szempontból is rendhagyó volt: egyrészt a Design Terminál adott otthont az eseménynek, másrészt minden eddiginél interaktívabb volt az este, hiszen borkóstolóval zártuk a meetupot.  Meghívott előadóink nem csak a beszélgetés keretein belül válaszoltak a vendégek kérdéseire, hanem a kóstoló során is.

Az este során fény derült arra, milyen büdzsével gazdálkodnak az egyes borászatok a szürettől a palackozásig, és hogy ezen belül annyira elenyésző a marketingre szánt összeg, hogy a márkák “önmagukat”  építik: a magyar piacra termelt mennyiség komolyabb reklámtevékenység nélkül is elfogy, ezért a folyamatosan jó minőséget előállító pincészeteknek előbb-utóbb híre megy, nem csak szűk szakmai berkekben.

A tudatosabb, egységesebb megjelenést segíthetik olyan fiatal grafikusok, akik ismerik a nemzetközi és hazai kreatív trendeket, így a magyar pincészetek számára is tudnak új utakat mutatni. Szintén a “második generáció” előretörését támogatják az olyan kezdeményezések, mint a DiVino Borbár, mely csak fiatal, másodgenerációs borászok termékeit kínálja.

Mint megtudtuk, és mint azt a megjelent borászok is tanúsították, Magyarország borvidékei között létezik egyfajta szakmai konszenzus az elfogadható és nemzetközi sikerre vihető minőséget illetően, ám ez inkább az egyébként is összetartó borászok közösségét jelenti, nem egy előre meghatározott irányvonalat.

Előadóink voltak:  Bukolyi Marcell (borász), Demeter Endre (borász), Kiss Miklós (dizájner), Kitzinger Szonja (a Divino sajtósa) és Losonci Bálint (borász).

Vállalkozás palackozva – fiatal borászok márkaépítése

Posted in Meetup Infók Szerző: Weird Meetup - 2013/05/22

Meghívott vendégeink:

– Bukolyi Marcell borász
– Demeter Endre borász, újságíró
– Losonci Bálint borász
– Kitzinger Szonja, a DiVino Borbár munkatársa
– Kiss Miklós designer

bor

A fiatal borászok tudják, hogy jó bornak is kell a cégér, nem mindegy viszont, hogyan talál egymásra minőségi termék és minőségi forma – legyen szó egy logó megtervezéséről vagy a kereskedőkkel való tudatos együttműködésről.

(more…)

Londontól Rióig – sportmenedzsment

Posted in Meetup fotók Szerző: Weird Meetup - 2013/04/09

2012. szeptember 26.

Balról:

Hidvégi Vid olimpiai 8. helyezett tornász;

Szilárdi Katalin, a Dombi-Kökény olimpiai bajnok kajakpáros edzője;

Mohay Bence, az MTVA riportere, olimpiai tudósítója;

dr. Muszbek Mihály sportközgazdász.

Meghívott vendégeinkkel az élsport pénzügyi helyzetéről, az egyes sportágak tudatos menedzseléséről és az olimpiai sikerek kulcsáról beszélgettünk.

Fotó: Sámpár Anna

Romkocsmák a nagyvárosban

Posted in Meetup fotók Szerző: Weird Meetup - 2012/08/15

Júniusi beszélgetésünk képekben.

A kerekasztal vendégei voltak: Bertényi Gábor, a Szimpla alapítója; Éber Márk szociológus és Gát Anna újságíró.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

 

Cikkek a romkocsmákról

Posted in Meetup háttéranyagok Szerző: Weird Meetup - 2012/06/12

Hogy segítsük a felkészülést a holnapi beszélgetésre, csokorba gyűjtöttünk néhány cikket a romkocsmákról. Az első, összefoglaló tanulmányt meghívott vendégünk, Éber Márk írta, további cikkeink pedig a romkocsmák budapesti történetével, anyagi lehetőségeivel, a szórakozóhelyeknek teret adó ingatlanok helyzetével foglalkoznak.

Éber Márk írása 

Romkocsma-történelem

Ingatlanügy?

Szimpla-interjú

Fogasház-interjú

 

 

Kultikus Romok – romkocsmák a nagyvárosban

Posted in Meetup Infók Szerző: Weird Meetup - 2012/06/08

Kisebb szünet után a Weird Meetup újabb témával és kerekasztallal jelentkezik, Kultikus Romok címmel a romkocsmáról mint jelenségről beszélgetünk meghívott előadóinkkal.

Időpont: 2012. június 13. (szerda), 19-20.00

Helyszín: a Fogasház előadóterme

 

Meghívott vendégeink:


Bertényi Gábor, a Szimpla alapítója

Éber Márk szociológus

Gát Anna kulturális újságíró

Pozsár Péter építész

 

Kultikus Romok – romkocsmák a nagyvárosban

A belváros foghíjtelkein sorra nyílnak az új kerthelyiségek, tömegek töltik meg a korábban omladozó körfolyosókat, az elfeledett polgári lakások táncteremmé alakulnak.

Mára nem csak Budapestről, hanem több nagyvárosról elmondható, hogy nincs éjszakai élete romkocsmák nélkül, de vajon mikor számít egy szórakozóhely “kultikusan romosnak”?
Elegendő az alapítók kreativitása és néhány ügyes marketingfogás, hogy az üres telkek és épületek helyén népszerű közösségi terek működjenek, esetleg a város különleges adottságai tehetnek a jelenségről? Hungarikum lenne az, ami a Szimplával elindult? Mire harapnak a szórakozni vágyók, mit tart szem előtt a vállalkozó, miként találkozik városrehabilitáció és építészet?

A Weird Meetup június 13-i beszélgetésén a romkocsmák gazdasági, szociológiai, várostervezési vonatkozásairól beszélgetünk.

Várunk szeretettel mindenkit, az est továbbra is ingyenes, a hallgatók természetesen bekapcsolódhatnak a vitába!

A Fogasházban, illetve a frissen átadott Fogas Kertben kivetítőn nézhetitek a foci EB mérkőzéseit.

Facebook:

https://www.facebook.com/events/437286696289552/

https://www.facebook.com/weirdmeetup

Fű alatt – amit a designer drogokról megtudtunk

Posted in Meetup fotók Szerző: Weird Meetup - 2012/06/04

Fű alatt - amit a designer drogokról tudni lehet

A designer drogok működéséről, terjesztéséről és jogszabályi hátteréről beszélgettünk 2011 decemberében.

Jobbról: Csákó Ibolya, Téglásy Kristóf, Dávid Ferenc és Bokor Petra

Fű alatt – amit a designer drogokról tudni lehet

Posted in Meetup Infók Szerző: Weird Meetup - 2011/12/02

KATI, Amsterdam Shop, designer drogok – az elmúlt év hívószavai, ha kábítószerekről van szó. Talán soha ennyi híranyag nem foglalkozott a magyarországi droghelyzettel, mint az új szintetikus szerek terjedése kapcsán. A legfrissebb drogriportok is égető problémaként írnak a folyamatosan megújuló, ezért jórészt legális tudatmódosító szerekről, de mennyit tudunk ezekről valójában?

Mit él át az, aki mefedront szed? Tényleg életveszélyes lehet egy füstölőként vagy fürdősóként eladott anyag? Melyik korosztály érintettsége a legnagyobb, milyen helyzetekben nyúlnak szintetikus drogokhoz? Miért is olyan vonzó egy szer, melynek mellékhatásai csak részben ismertek? Mi a helyzet a nemzeti drogstratégiával? Ki kerülhet összeütközésbe a törvénnyel a drogpiacon?

A Weird Meetup december 14-i estjén ezekre a kérdésekre is választ kaphattok, és bátran tehettek fel újabbakat vendégeinknek, akikkel a designer drogok jogi, kémiai, pszichológiai hátteréről beszélgetünk.

Meghívott előadóink:

Bokor Petra pszichológus, a Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért elnökségi tagja,

Csákó Ibolya, az Országos Rendőr-főkapitányság kábítószer-rendésze,

Dávid Ferenc biopolitikai szakértő, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ képviselője,

Téglásy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Ifjúsági Főosztályának vezetője.

Időpont: december 14. (szerda) 19h

Helyszíne:  a Fogasház előadóterme (VII. Akácfa u. 51.)

Hiteles történetek – a magyarok és pénzügyeik

Posted in Meetup fotók Szerző: Weird Meetup - 2011/10/22

Október 12. Hiteles történetek

Posted in Meetup Infók Szerző: Weird Meetup - 2011/10/07

Érdemes a magyar társadalom pénzügyi tájékozottságát vagy éppen tájékozatlanságát definiálni? A devizaválság témaköre kapcsán megkeresett vendégeink siettek leszögezni, hogy a lakosság nagy részének fogalma sincs,

– milyen hitelt vesz fel,
– milyen banki szerződést ír alá,
– hogyan tudná visszafogni kiadásait és nem felélni a teljes havi jövedelmét.

Felmerül a kérdés: recesszió idején mit jelent pénzügyileg tudatosnak lenni, miről tehet a devizahiteles, a többi gazdasági szereplő, és mikor lehet a kedvezőtlen piaci helyzetre fogni, ami velünk történik?

Az első őszi meetup a pénzügyi és ezzel járó társadalmi felelősség kérdéséről szól – számok és tények segítségével, de egy kicsit a számok mögé nézve.

Meghívott előadóink:

a Kiszámoló blog szerzője
Levendovics Gábor, Budapest Bank behajtási vezetője
Mihálovits András, a Millásreggeli műsorvezetője

Helyszín, időpont: Fogasház, Akácfa utca 51. 19:00
Facebook esemény: https://www.facebook.com/event.php?eid=293579617320599

Következő oldal »